2012. augusztus 6.

Diéta

Elkezdtük a diéta első lépéseit. Első kipróbálásra megbeszéltük Orsival, hogy kap Fefe étkezés után 30 perccel késhegynyi szódabikarbonátot mivel a rohamai étkezések után jöttek. Már szinte percre pontosan lehetett tudni mikor lesz roham, ebéd és vacsora után mikor lerakom aludni. Volt, hogy szólt, hogy böfögni kell, de ha mélyebben elaludt akkor csak a roham jött. A rohamot kíséri egy nagyon erős kifeszítés, amit most már, hogy nagy és erős alig lehet visszatartani, ezt a fajta pózt régebben egyszerűen visszahajtottam, és mindig jön 1-2 böfögés is. Ebből kiindulva jött az első ötlet, a szódabikarbonát. Ez már az elején látszott, hogy jó lesz, csökkentek a rohamok száma, a böfögések erőssége. A feszítés megmaradt, sőt annyira "megszokta" vagy "megtetszett" neki ez a dolog, hogy jelenleg bármire kifeszít, pl ha csak hasra akar fordulni, akár vigyorogva is képes feszíteni magát. Még tippelek jelenleg az állásra, hogy a lábait nyújtani kell és még nem tudja összetenni, hogy ne feszítse túl magát, de ezen is dolgozunk, de ez más dolog.
Szóval diéta továbbra is. A következő lépésünk az lett, hogy ebéd előtt kb 30 perccel kapjon egy kiskanálnyi savanyú-káposzta levet persze valami folyadékkal keverve. Na én ettől baromira féltem, hiszen ha sav marja állandóan akkor ezzel pont, hogy savat csinálok neki, de úgy néz ki bevált el is. Jelentem, hogy ebéd utáni rohamok a pocak miatt megszűntek. Már nem feszíti úgy meg neki a böfögés és szól ha van valami baja. A szólásról jut eszembe, hogy ez annyira tetszik neki, hogy nyekkent egyet és ugrok, hogy simán ugráltat ha nem álmos :)
A vacsora utáni rohamok is szépen szűnnek meg, és biztos, hogy ennek köszönhető, mert Orsi javaslatára tegnap kihagytam próbaképpen a szódabikarbonátot és jöttek egymásra a rohamok. A 3. roham után megkapta a "csodaszert" és aludt is szépen nyugodtan.
Ja igen, a legfontosabban majdnem kihagytam. Inni kell jó sok húsleves levét. Ezt úgy kell megcsinálni, hogy a húsos csontot fel kell darabolni, hogy minden kifőjön belőle, kb 3 órán át kell főzni, leszűrni és szépen a levét iszogatni. Ez még annyira nem a kedvence, de szépen lassan emeljük az adagot.
Jelenleg itt tartunk a diétával.

A továbbiakban:
Egyre több étkezés előtt kell a savanyú-káposzta levet innia. Át kell állni több zöldség fogyasztásra.
Át kell tanulmányoznom a GAPS könyvet.
Szinte az egész étkezését az elejétől kezdve kell újrakezdeni, minden új étel előtt kell végezni egy ételallergia tesztet, ami a következő: az újonnan adandó élelmiszert le kell pépesíteni, rákenni a csuklójára lefekvés előtt és reggel ellenőrizni, hogy milyen a reakció. Ha kipirosodik a helye akkor az adott élelmiszert nem kaphatja még, ha nem váltott ki reakciót akkor szépen be lehet vezetni az étkezésekbe.
Le kell cserélni minden élelmiszert természetesre.
Az ételeit nem szabad mikrózni.
Tulajdonképpen egészségesen kell étkeznie, ami azért is lesz nehéz mert reggelire kekszet szokott enni, vacsira meg nagyon rákattant a müzlikre, itt van hogy a főzeléket pl meg sem eszi a müzlit meg lehúzza azonnal. Nem baj, szépen átállunk :)

Azt hiszem így jó úton haladunk, a belső dolgokat kell rendbe tenni neki.

Nincsenek megjegyzések: