2012. október 7.

Agysérülés

Ez egy akár érdekes dolognak és megfejthetetlen valaminek is lehet mondani. Mindenkinél más és más a sérülés, így csak a mi esetünkről tudok írni.
Nagyon sokszor volt olyan, hogy Fefe egyik pillanatról a másikra elalszik, olyan mintha narkolepsziás lenne (lehet van valami ilyesmink is), de a doki szerint ez az agysérülés miatt van.
A lényeg, hogy képes egyik pillanatról a másikra mély álomba merülni, ez lehet evés közben, torna közben, tényleg bárhol és bármikor.

Tegnap ismét az ültetőben próbáltuk etetni, és kb 2 falat után elaludt, anyuval csak ültünk és néztük (megfigyelés alatt van a gyerek), majd pár perc után felébredt és totál éberen elkezdett enni vigyorogva, mintha mi sem történt volna. Pár pillanat után ismét leesett a kobak az álmosságtól, ekkor kivette a Mama a székből, hogy ölben egyen tovább, ami ismét pár falatig jutott. Átvettem, de nekem sem evett így jött a cumisüveg amire ismét megélénkülve és vigyorogva lehúzta az ebédet, és persze ebéd közben sikerült kialudnia magát így utána már estig semmit sem aludt :)

Ez az alvásos összevisszaság miatt és a folyamatos menés miatt semmilyen napi ritmust nem tudok kialakítani. Egyik nap szinte semmit nem alszik, még ebéd után sem álmos, a másik napon meg képes átaludni az egészet. Lehetne piszkálni, hogy ne aludjon el, de ez a lépés nem igazán jó Fefénél mert csak rohamokat okozok vele, hisztis, feszítős lesz.
Ez így jelenleg eléggé nehézzé teszi a napi dolgainkat, sok fejlesztés össze vissza működik. Én eltervezem a napi menetet, Fefe meg rendszerint felborítja.
A dokival is beszéltünk erről a problémáról, de az Ő véleménye az, hogy ne adjunk semmi élénkítőt Fefének, mert okozhatunk vele nagyon rosszat is. Szerinte ahogy érik és fejlődik az agy, úgy fog ez is fejlődni, és tudja majd szabályozni az alvás-ébrenlét dolgot is.

Nincsenek megjegyzések: