2013. február 1.

Komplex fejlesztés és társai



A Facebook-on már kedden kiírtam a dühömet, így már nyugodtabb hangnemmel tudok összefoglalót írni erről az egész Magyarországi komplex gyógypedagógia fejlesztési baromságról. Igen, baromság, mert itt ugyan ilyen nincsen.

A lényeg, hogy kedden elmentünk a Bliss Alapítványhoz. Ők a beszédzavarral foglalkoznak, kommunikálással. Még tavaly elkezdtünk tárgyalni egymással, idén el is tudtunk menni. Fefe még hörgős, de mivel láza nincs már, nem is folyik az orra így belevágtunk az utazásba. Kocsival 1 óra alatt oda is értünk.
Megvizsgálták, megfigyelték, engem meg külön kikérdezett az orvos. Szeretem azokat a kérdéseket, hogy mennyiben befolyásolja az életemet/életünket, hogy Fefe sérült lett. nekem miért nincs kapcsolatom, hiszen egy fiatal és csinos nő vagyok. meg hogyan látom a
gyermeket. Milyen volt mikor először megláttam. Stb, stb, stb.
A lényeg, hogy szerdánként van egy játszócsoport ahol egy állítólag nagyon profi gyógypedagógus foglalkozik a gyerekekkel, oda mehetnénk. Oké, megnézzük.
A másik ötletük a Budapesti Korai Fejlesztő központ lenne, de már akkor tudtam, hogy oda Fefét nem veszik fel. Miért, Nos, pár évvel ezelőtt volt időpontunk hozzájuk, de akkor még nagyon sok rohama volt Fefének, és az utolsó pillanatban le kellett mondani az időpontunkat, amire állítólag nem tudtak mást már behívni, így ezek után mi a nem kívánatos személyek listájára kerültünk. próbáltam tavaly is hívni őket, de megjegyeztek maguknak, így nem mehettünk. Gondoltam, hogy na most megint megpróbálom, lesz ami lesz. Persze emlékszik a telefonos kishölgy ránk, és különben is 3 éves korig vizsgálnak. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy halmozottan sérült gyermeknél a 3 év, csak annyit jelent, hogy 3 éve született, semmije nincs 3 éves korhoz kellően kifejlődve.) Az első találkozás 10.000Ft amire persze nem lehet kedvezményt igényelni. Mondta, hogy megkérdezi a főnökét és visszahív, hogy mehetünk-e annak ellenére, hogy 3 éves és már volt időpontunk ami nem jött össze.
Mivel ilyen kedves helyek vannak, kapásból keresgéltem tovább. Ajánlottak egy gyógypedagógust a Bethesda kórházban akit fel is hívtam és elküldtem neki Fefe adatait és kitöltöttem egy kérdőívet. Most várom, hogy jelentkezzen.
Szerdán visszahívott a „kedves és segítőkész” hölgy a Budapesti Korai fejlesztő központból, hogy hát megbeszélés alapján nem tudják fogadni Fefét. Mondtam neki, hogy gondoltam. Erre mondta, hogy ajánlana egy hölgyet a Bethesda kórházban, de mondtam neki hogy köszönöm, már tegnap megbeszéltem vele a dolgaimat. Erre furcsa hangon, hogy már tegnap, mikor vele is beszéltem, hát hogy hogy? Ismét elöntötte az agyamat a szürkeség, és elővettem a nem éppen kedves stílusomat én is elküldtem a melegebb éghajlatra őket.

Tehát Bliss oké, Budapesti fejlesztő központról meg hallani sem akarok soha többé.

Ajánlottak még egy helyet, a Bárczi korai fejlesztő és óvodát. Délután sikerült is elérni az említett hölgyet, de állítólag náluk is nagyon sokan vannak, így majd májusban érdeklődjek, hogy szeptembertől fel tudják-e venni oda Fefét. Ismét zsákutca.

Hívtam egy down korai fejlesztőt is, de oda sem vesznek fel halmozottan sérült gyereket. Ajánlottam egy másik gyógypedagógust :)

Erre a hétre tuti befejeztem, elég volt.

Fefe nagyon jól van, kis okoskám :)

Nincsenek megjegyzések: