2013. február 25.

Az elmúlt hét



Az elmúlt hét igen vegyesre sikerült.
A hét első felében Fefe folyamatosan pörgött, beszélt, mosolygott, LÁTOTT (juhéé), állt. Szuper volt. Pénteken viszont el is fáradt az Éva féle kezelésen, meg gondolom hogy az időváltozás is megviseli, mert szinte átalussza a napokat. Nagyon pici ideig van ébren, olyan kis kómás. Tuti, hogy nem betegség jele, mert ha ébren van beszél, mosolyog, áll a lábán ami nagyon tetszik neki, próbálunk tornázni is, egyszerűen kikészíti szerintem ez az idő. Már megtanultam, hogy nem szabad piszkálni Fefét, ha alszik sokat annak oka van, aludjon csak, így legalább nem megy bele a rohamokba miattam. 

Ma voltunk a Madarászba kontrollon. Szerencsére minden rendben, csak köhögnie kéne, hogy a hörgést okozó trutyi távozzon, de Fefe igazán gyűlöl köhögni, így inkább hörög. Borzasztó, ahogy zörög :( orrszívásnál köhög kicsit, kb 2 óra hörgés után is köhög kicsit, de ugye többet kéne amire viszont nem tudom rávenni. Antibiotikumot már nem kell ennie. 

Smita: tegnap voltam egy látásterapeuta (látástréner) előadásán. A terapeuta elmondta, hogy milyen látássérülések lehetnek, amiből én okosabb nem lettem, de tesztelni fogom most legalább 1 hétig minden nap Fefét, és megpróbálok rájönni, hogy mit és hogyan láthat. (na ez nem lesz egyszerű feladat). Smita is felhívta a figyelmet a mozgásra, mozgatásra. Nagyon sokat kell mozogni, és amelyik gyerek nem mozog önállóan azt mozgatni, a nagy mozgásos feladatokkal kezdeni.  Hasonló feladatink vannak itthonra (Panni néni), így összeállítottam egy bővebb feladatsort amit szépen esténként a masszázs előtt meg kéne csinálni. Azért írom, hogy „meg kéne csinálni” mert nem minden nap tudunk tornázni. Vagy mókázunk, játszunk, alszik Fefe vagy mittodmén akármi is közbejöhet, hiszen Fefe sem egy gép hanem egy kisfiú :) 

Holnap Vakoda. Először találkozunk a fejlesztővel, meglátjuk milyen lesz. Elméletileg mozgásos fejlesztő, tehát ért a mozgásfejlesztéshez és a látásfejlesztéshez is. Remélem összejön a közös munka. 

Van még több lehetőség a kilátásban, de ezekről már csak akkor ha összejöttek. 

Képek: 
 Látlak :)
 Ez lett a vasárnapi tornából :)

1 megjegyzés:

julcsi írta...

Gondoltam ma (is) rátok sokat!!!
Milyen volt a Vakodai foglalkozás?