2013. március 12.

Endokrinológia



Megjártuk ma az Endokrinológiát is. Nagy meglepetésre 1 óra alatt végeztünk mindennel: kontroll, vérvétel (D-vitaminra és pajzsmirigyre), csontsűrűség vizsgálat, csuklóröntgen. Ezeknek az eredménye kb 1-2 hét, postán kapjuk meg, mint mindig. A vérvételtől tartottunk, de a nővérke annyira profi, hogy első szúrásból eltalálta az egyetlen szúrható vénát. A csodálkozásomra mondta, hogy hát szúrta Ő már Fefét (2012.06 hóban utoljára és emlékszik), így tudta hol kell szúrni. Mondtam, hogy pár hete nem találtak neki vénát, nagyon sokszor volt megszúrva eredménytelenül, így mondta, hogy ha kell majd kontroll vérvétel valahova keressem meg :) szép is lenne, már megtöltött üvegcsével mennék másik kórházba :) Na mindegy, 1 jó véna van a bal kézfejnél, bekarikázzuk, hogy mindenki megtalálja majd :D
A D-vitamin szintre kíváncsi vagyok, eddig hiányos volt, és Nes sem volt már 2 hónapja. Remélem nincs nagy baj, mivel kapja a D-vitamint (is).
A csontok állapota is érdekel, bár még nem tudom, hogy milyen hatással lesz az életünkre, meglátjuk mit hoz ki a gép.

Erika (Ő az asszisztens), nagyon aranyos. Most is mutatott 2 tornagyakorlatot, amit csináljunk itthon és a kontrollon majd leellenőrzi :), na erre már Fefe is hozzáfűzött valamit, gondolom, hogy hagyjáááá má :D 

Vakodába ma nem tudtunk menni, mert hiába kelt Fefe 6,30 körül, a pelus cserét követően édesen visszaaludt, nem volt szívem felkelteni. (rossz anya) viszont így 9-kor már piszkálhattam nyugodtan, hogy ébredjen fel. Olyan édesen ébred, ahogy nyitogatja a kis szemeit, hunyorog a világosra, grimaszol a felkelés ellen, jaaaaj imádom :)

Nincsenek megjegyzések: