2013. március 4.

Úszás



Ma megvolt az első úszásos foglalkozásunk a Vakodában.
Már egy pár napja félőn gondoltam erre a napra, mert tudtam, hogy a terapeuta is hrg-s foglalkozást tart. Aki nem ismeri a hrg terápiát, annak elárulom (hú mintha titkos lenne :) ), hogy 30 perc kőkemény fizikai munka (a szülőnek). HRG úszáson kb 1 éve voltunk utoljára és már akkor is begörcsölt a kezem a végére, a hátam is nagyon fájt, de fogcsikorgatva végigcsináltam mindig a foglalkozást. A foglalkozáson a vízben rugózás, emelgetés, forgás, úszógumi, stb feladatok vannak.
Szóval így mentünk ma, hogy a csöppnyi 13kg és 90cm-es aprócska gyermekkel mik várnak még ma rám :) ráadásul itt 1 órán keresztül. De szerencsére nem volt vészes a foglalkozás :)
Volt sok forgás, pörgés, vízből kiemelni és beugratni, torna. Fefe végig bírta az 1 órát, néha szólt, hogy az a feladat nem tetszik neki, megijedt a feladattól, de a terapeuta véleménye is az volt, hogy végig figyelt a foglalkozáson. Látszott rajtunk, hogy nem most kezdtük az úszásos foglalkozást :). Azért még sokszor segített Ági, hogy Ő mit hogy szokott csinálni, szépen beletanulunk ebbe is.
Ami biztos, hogy jól kifárasztotta Fefét ez az 1 óra. Délután úgymond használhatatlan volt, olyan kis kómás, csak szeress figura volt :)
A foglalkozáson még 1 kisfiú volt, így normális tempóban tudtuk csinálni a feladatokat, nem volt baj hogy mi kicsit lassabbak vagyunk.
Hétfőnként tehát úszás :)

Nincsenek megjegyzések: