2013. április 12.

Házhoz járós gyógytornász



Még a múlt héten elkezdtem ismét keresni olyan gyógytornászt aki tudna Fefével itthon foglalkozni. Mivel szinte minden olyan eszközünk megvan ami egy fejlesztő helyen lenne, így inkább járjon ide a tornász és ne Fefét kelljen állandóan cipelni. Azért csak szinte minden eszköz, mert bordásfal még nincs készen, de jövő hétre az is meglesz, így tényleg minden adott az itthoni foglalkozáshoz (sőt).
A lényeg, hogy sikerült is találni egy nagyon kedves és profi gyógytornászt, akinek valószínű nagyon rosszul írtam le Fefe állapotát, mert nagyon megörült, hogy a kisemberke minden végtagja nyújtható és nincs kontraktúra. (A kontraktúra az ízület mozgásának meghatározott irányú és terjedelmű korlátozottsága.)
Fefének is nagyon tetszett Angéla, de csak addig míg csak dicsérte, aztán persze az aktív munkánál eltört a mécses és patakokba folyt a könnye, de nagyon ügyesen dolgozott.
Angélával szerencsére egy véleményen vagyunk, ha most nem akar forogni, akkor kihagyjuk a forgást és az erősítésre megyünk rá jobban. Persze ez nem jelenti azt, hogy soha nem forgunk, de az 1-1.5 óra torna alatt nem ezzel fogjuk múlatni az időt. 

Amit most tervezünk:
  • Négykézláb támaszkodás, egyenlőre zsámollyal, majd szépen lassan kiszedni alóla és saját magát kéne megtartani. Ez egészen jól megy, a kezeit és a fejét igen szépen tartja, de egyenlőre csak rövid ideig.  
  • Térdelésben támaszkodva megtartani magát, majd ebből a pózból szeretnénk elérni, hogy felhúzza magát állásba. 
  • Térdelésből kilépni és úgy felállni. Na ez tuti hogy a hosszú távú tervek között szerepel, egyenlőre kivitelezhetetlennek látom, de ugye tudjuk hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen :) 
  •  Hétfőn kiderül, hogy az állítógépünk milyen is lesz, abban miket tudunk majd csinálni.
Csütörtökön azért a kötött csípője kis fejtörést okozott, de szépen lassan jó nagy terpeszbe nyújtható, így marad a házi feladatom az adduktor nyújtása. 
Ezért is szeretnék tornászt Fefének itthonra, mert én sem gyógytornász nem vagyok, fogalmam sincs mi az amit jól csinál (jól emeli a fejét?, jól tartja a lábát? stb) és jó ha egy szakember kijavít vagy megdicsér, kell a segítség hogy Fefe mire képes és mit tudunk szépen fokozatosan kihozni belőle. Fog menni neki a térdállás, az állás, az ülés, a támaszkodás mert az ereje megvan hozzá, csak idegen és zavaró neki még a mozgás, így megy a sírás de majd szépen fokozatosan megszokja és rájön, hogy mozogni jó :) (remélem)

Nincsenek megjegyzések: