2014. március 3.

Hello Barcelona :)

Tegnap 15-re kellett kiérni a repülőtérre. Fefe elég fáradt volt, olyan kis kómás napunk volt, de 1 szó nélkül tűrte a sok várakozást.
Becsekkoltuk a fizetős poggyászt és a babakocsira is kértünk címkét, hiszen hoztuk magunkkal.
A csomagok átvizsgálása már érdekesebb volt. Kezdődött azzal, hogy volt 4 táskánk, babakocsi, Fefe és mi :) A babakocsi persze besípolt, gyereket kicsit megemelni, semmi gond. Táskákból persze mindent kipakolni (ez a szokás, oké), az egyikben a gépem, gyermek 2,5dl innivalója, kaja, másik táskában még innivaló (100% narancslé). Közben lehetett már visszapakolni és én úgy orrba vágtam magam, hogy hirtelen semmit nem láttam, a könnyem folyt, de sebaj, gyorsan pakoljunk vissza mindent. Fefével előrementem, jön anyu és apu még maradt pakolni a csomagjait, miközben szólnak hogy innivaló ott maradt. Hohó, futok vissza, hogy az a miénk, reggel facsartuk narancslé. A biztonsági megvizsgálja, majd kéreti a gyereket és jönnek a rendőrök és a biztonságiak, hogy engem egy alapos vizsgálatnak tegyenek ki. Hurrá, ezt teszi a géppel, hogy tiszta, 100% gyümölcsével találkozott. Mondtam, hogy vizsgálat, de ha lekéssük a gépet .... Nem késtük le :D
A repülőút 2.5 óra volt, de Fefe ezt is egy hang nélkül bírta. Itthon pl vásárolni nem lehet elmenni, mert már az ajtóban balhézni kezd, kb 40 perc míg beérünk az oviba na ott is visítás megy már, de ezt a sok hercehurcát szó nélkül viselte :)
A repülőtéren már várt minket a mozgássérülteknek átalakított autó, Fefét babakocsival (gyerek kerekesszék) hátra beköt, mi beszállunk és irány a szállás. Mire ideértünk 2 perc múlva itt volt a szállás tulajdonosa, elmondta mi hogyan és elment.
Vacsora, fürdés és alvás.
Szuper kis apartmanunk van, 1 szoba, konyha, nappali, fürdő, mosószoba. A konyha teljesen felszerelt: mikró, hűtő, turmix, lábasok, tűzhely, mosogatógép. Mosási lehetőség is van: mosógép és szárító.
Fűtés klímával megy.
Van tv, most spanyolul tanulunk :D

Mai program: körbejárjuk a környéket, kirándulunk, elmegyünk bevásárolni, majd holnap reggel irány a klinika. Reggel lesz a műtét, majd pihenő.
Szerdán kijöhetünk a klinikáról és ha Fefe is jól érzi magát akkor elmegyünk kicsit várost nézni.
Csütörtökön szintén egy jó kis kirándulást terveztünk, majd pénteken reggel irány haza :)

Képeket a következő bejegyzésbe összesítek :)

Nincsenek megjegyzések: