2014. augusztus 8.

Óvodai agyalás :)



Ovi témában nem változtatunk. Miért? a bizalom miatt. A jelenlegi ovival igazából 1 gond(om) volt, hogy szerintem nem kaptak fejlesztő ellátást, ami nem az ovi hibája, lehet én gondoltam nagy dolgokra mikor bekerültünk. Az ovi megtesz mindent, de ez nekik is egy teljesen új helyzet, eddig mozgó, látássérült gyerekek voltak, esetleg kisebb más sérüléssel, de mint Fefe nem volt még gyerekük. Ez nagy vonalakban annyit jelent, hogy az eszközparkot bővíteni kell, a székek amik vannak nem nekik valók mert nem tudnak megülni rajtuk. A játékot hiába adom a kezébe, nem fog játszani velük, vele együtt kell játszani. Lehet rajzolni, csak fogni kell a kezét, amibe vastagabb ceruzát teszünk. Lehet festeni, csak fogni kell a kezét és vezetni. Lehet zenélni, de ahhoz hogy Ő is zenéljen, irányítani kell a kezét. Olyan eszközök, játékok, foglalkozások szükségesek amik a figyelmüket felkeltik.
Nagyon bízom benne, hogy az első év tanuló és ismerkedős év volt, szeptembertől megpróbálunk közösen, jobban együtt dolgozni a gyerekek érdekében, azért hogy fejlődhessenek. Nem csak egy megőrzőt szeretnék, hanem olyan helyet ahol boldog Fefe, és így fejlődik és nyílik a kis világa kifelé. A bizalom az oviban megvan, tudom hogy jó helyen van és szeretik, és ez az egyik legfontosabb. 

Azt hiszem közösen ez működni fog. 

Hogy miért nem lesz jó az a hely, amit már említettem? Nos, a bizalom hiánya a legnagyobb probléma. Történtek olyan dolgok ebben az évben, ami nagy csalódást okozott számomra, főleg azért mert Fefe szenvedte volna el a linkség, hanyagság és letojom a másikat végeredményét. Szerencsére sikerült szinte azonnal orvosolnom a problémát, így Fefe kezelése zavartalanul folyt tovább másik, számunkra jobb úton. Tanulópénz? nem tudom, de a bizalom kérdés, a mi különleges világunkban nagyon fontos és ezzel játszani nem szabadna, főleg a gyerekeink kárára nem. Na de mindegy, lezárult egy korszak nagy csalódással, túlélem :)

Nincsenek megjegyzések: